Fordított kulturális sokk
|
A vulkáni aktivitás miatt a tervezettnél hosszabb ideig volt szerencsém egy háborítatlan szigetvilágban tartózkodni a családommal. Pihentünk, élveztük a napfényt az Óceánt és a kellemes légkört. Az emberek mosolyogtak és tartós szemkontaktusra a válasz "Hello, how are you?"-ból indított beszélgetés volt. A zebrához érve az autók lassítottak és türelmesen várták, hogy átkeljünk. A pálmák mellett, ilyen és ehhez hasonló élmények fémjelezték, hogy nem Kelet-Európában vagyok. Idáig ez egy klasszikus munka-magánélet rovatba illő poszt is lehetne. Hogy miért ide írom? Mert hazajöttünk majd 3 hét után és a vártnál is nehezebben ment a hétköznapokba való visszarázódás. Mint azt néhány nap múlva megtudtam, ízelítőt kaptam abból, mit is érez egy hazánkba érkező expatrióta. Sőt azt is megtudtam, hogy amellett, hogy erre külön szakirodalom is létezik, egy külön coaching tevékenység is szakosodott.
Ahogy a Ferihegyi reptérre érkeztem a 10 centis megszokott vigyorral, szúrós tekintetek rögtön éreztették velem, hogy nem kéne. A szemkontaktus agressziót, - aztán autóba ülve - a zebránál való megállás és gyermekes anyuka átengedése, dudálást váltott ki honfitársaimból (úgy hogy a 20 méterrel előrébb lévő lámpa piros volt). Ideges, izgága rohanás, trükközés, túlélési harcra emlékeztető miliő vett körül perceken belül. (Úgy gondolom egy nép közlekedési kultúrája sokat elmond magáról a nemzetről.) Az ezt követő néhány napban az amúgy hétköznapi problémák is kiélezetten voltak jelen az életemben, nehezen rázódtam vissza a rendes kerékvágásba.
Az első munkahét közepén találkoztam két hölggyel a szerkesztőségben, akikkel oldott hangulatban beszélgettünk ezekről a dolgokról. Mosolyogva mondták nekem: "Ha te néhány hét után így éreztél, gondold el mit tapasztal egy Nyugati társadalomból hozzánk érkező cégvezető, egy expat…" Kulturális különbségek? Néha a "különbség" szó túl finom ahhoz, hogy leírja az érzést amit ők érezhetnek. Nem egyszerűen egyes dolgok, hanem teljes rendszerek különböznek. A szó amit keresünk a "sokk".
Az expatriótáknak ezzel persze a világ minden táján szembe kell nézniük, erre szakirodalom is készült, mely több aspektusból vizsgálja a jelenséget. Az általam leírt "meghökkenés" csak egy a forgatókönyvek közül. Én fordított kulturális sokkból kaptam ízelítőt. Bár a vállalat általában jelentős erőfeszítéseket tesz az integrációjuk érdekében, az expatrióták így is megtapasztalják, mit is jelent egy adott ország életébe belecsöppenni. Ennek folyamata fázisokra bontható. Aztán amikor azt hinnék túl vannak a nehezén, jön a fordított kulturális sokk, mely alkalmával újra átéli ezeket a fázisokat.
A közbenső, "tárgyalási" fázis a legkritikusabb, itt dől el, hogy a szakértelmet birtokló kulcsember marad, vagy feladja és haza utazik. Ennek végeredményét illetően három csoport alakul ki:
Elutasítók csoportja: Akik nem tudnak beilleszkedni, az új környezetet annyira elfogadhatatlannak találják, hogy az egyetlen kiutat a hazautazásban látják. (60%)
Elfogadók/Adoptálók: Ők a "ló tulsó oldala" annyira sikerül beilleszkedniük, hogy saját identitásuk is idomul a környezethez, gyakran egy életre letelepszenek a vendégországban. (10%)
Kozmopoliták: A vendégország pozitív értékeit úgy teszik magukévá, hogy közben saját személyiségük nagyban nem változik. Sem az elutazás, sem a hazatérés nem okoz gondot számukra. (30%)
Szeretnék rámutatni arra, hogy fenti számok tükrében az expatok többsége szenved kulturális sokkban, melyet tréningekkel már korábban is próbáltak feloldani és a coaching piac is egyre jobban nyit a téma felé. Saját élményből merítve, témaindítónak szánom ezt a posztot, hamarosan e téma egyik szakértője fog a mélyfúrást végezni, sőt ezzel párhuzamosan, a HR Cafe angol nyelvű oldalán is (Expat Life), dedikált szakértő foglalkozik a kérdéssel.
Addig is hadd kérdezzem meg: Van valakinek hasonló élménye a kulturális sokk jelenséggel?
|
új hozzászólás küldése >>
Dr. Németh Zoltán - http://www.enetha.com
Szia!
Olvasva a cikket eszembe jutott egy manapság sokszor előkerülő kérdéskör a visszajelzések hazai kultúrája.
Sokszor mosolygunk a "buta" amerikaiakon, akik gyakran túldicsérnek.
Mi a ló másik oldalán vagyunk (de sokszor még a lótól is távol).
Nem csak, hogy nincs dicséret ("ami jó azt nem kell dicsérni"), hanem gyakran semmi nincs. Tapasztalatom szerint 100 ember utolsó 2 hetét megkérdezve: 5-en kaptak dicséretet, 30-an letolást, és 65% semmit.
Na ezen kell valahogy változatnunk és nyugatiasodnunk :-)
nemethzoltan
Nagy-Hegyi Richárd - Szakértőnk adatlapja
Zoli, egyetértek. Igazából nem is tudom pontosan, hogy hol lehetne ezt elkezdeni. Talán ez egy tanult dolog és mélyen az oktatási rendszer alapjainál kellene erre rávezetni a tanerőket és rajtuk keresztül a jövő nemzedéket. Rövid távon tréningekkel szerintem nem, vagy csak átmenetileg orvosolható. Ide mindenképpen szemléletváltás kell!
Jutika - http://www.riss.hu
Déja vu-m volt, olvasva a "Fordított kultúrális sokk" c. hozzászólást. Nagyon is éreztem már hasonlót, de elhatároztam, hogy nem hagyom magam, magunkat. Mosolygok az utcán, sokszor visszamosolyognak. Átengedem a gyalogosokat a zebrán, beengedem az indexelő autókat, még a buszokat is, hátha majd egyre többen tesznek így. Minden népnek, városnak,-nem is tudom pontosan hol kezdődik ez el- meg van a maga kultúrája. Én azt szeretném, ha a miénk is szimpatikus lenne. Teszek érte. Abban a reményben, hogy egyre többen leszünk így ezzel. :o)
dr Riss Éva
- Szakértőnk adatlapja
Éva hozzászólását olvasva Ekhard Tolle jutott az eszembe: „A világ csak belülről változhat meg.˝ Azaz, ha mi magunk is változunk. Beengedjük a buszt és a taxit, hisz' mi sem szeretjük, ha feltartanak a munkában. Megállunk a zebra előtt, elengedjük a balra nagy ívben kanyarodót, aki mögött már kilométeres sor torlódott fel. S mivel ki mint vet, úgy arat, a tanúsított udvariasságot vissza is kapjuk.
Szerintem nem feltétlenül kell külföldre menni, elég csak kiszabadulni a fővárosból, s elutazni egy megyeszékhelyre.
Már az autópályán ledöbbentem, hogy jé, nem villogtak vagy indexeltek le, amikor a belső sávban szabályosan, sebességhatárt tartva előztem. Pedig 4 éve még volt minden hasonló esetben, villogás, ködlámpa, index és 50cm-es követési távolság, megelőzés majd hirtelen befékezés.
Örüljünk, mert fejlődünk!
Nem akadt gyorshajtó a magyar rendszámúak közt. Aki ment mint a meszes, az német vagy szlovák rendszámú -lehet, hogy pont honfitárs-, volt.
(Szlovákiában még ez a nagyon erőszakos közlekedési kultúra dívik. S azon fővárosi lakók, akik ilyen-olyan okból szlovák rendszámú autóval közlekednek, pont úgy vezetnek, mintha Szlovákiában lennének).
Megyeszékhelyen érdekes mód nem furakodnak, tolakodnak, vágnak be elém autós társaim.
S ami meglepő, hosszabbnak tűnt a piros is.
Nagy-Hegyi Richárd - Szakértőnk adatlapja
Kedves Éva!
Szívemből szólt! Mióta szembesültem ezzel a görbe tükörrel, igyekszem én is így gondolkodni-cselekedni, ahogy Ön is írta. Teszem hozzá: nem minden esetben könnyű, de törekszem. Az ilyen jellegű változásokhoz elegendő a "kritikus tömeg" és ebben az esetben igen is "egy fecske is csinálhat nyarat". Hiszek abban, hogy sokan gondolkodnak még így és előbb utúbb mi leszünk többen. :)
Nagy-Hegyi Richárd - Szakértőnk adatlapja
Szia Helga,
Örülök, hogy itt is látlak. Sok mindenben igazat adok neked, annyival kiegészítve, hogy a "pillangó effektus" alapján egy (vagy több) apró udvariasság, akár egy egész város reggelét/napját befolyásolhatja pozitív irányba. Szeretném azt hinni, hogy ez így van és szeretném azt hinni, hogy sokan gondolják így akár egy zsúfolt hétfő reggelen is. :)
| További bejegyzések a témakörben |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| Kérdezzen szakértőinktől |
 |
Bokor Attila
Coaching - Tréning Szervezet-fejlesztés
Szakértő
|
|
|
|
 |
Jószai Nóra
Coaching - Tréning Posao - Privatni ivot
Szakértő
|
|
|
|
 |
Nagy Andrea
Coaching - Tréning Humán források Munka-magánélet Szervezet-fejlesztés
Főszerkesztő
|
|
|
|
|
|
|
| Témakör - blog, forrószék |
|
álláshirdetés, álláskeresés, állásváltás, ár-érték, átláthatóság, átszervezés, átvilágítás, életrajz, énállapot, énmárka, értékek, értő hallgatás, önéletrajz, önbizalom, önismeret, új év, ügyfélkezelés, üzleti etika, üzleti intelligencia, 100 manager 1 napja, 2010, AC, Adaptive coaching, ajánló, ajánlattétel, akvárium gyakorlat, alapkő, Alkotói szabadság, alumni, apple, audit, bérgyártás, bértárgyalás, babysitter, belső kommunikáció, benchmark, bizonytalanság, blog, brand, BSC, buddhizmus, buddhizmzus, Bulgária, business coach, business coaching, cégeladás, cél, cafepdeia, cafepedia, change menedzsment, coach, coach iskolák, coach képzés, coachee, coachig, coaching, coaching bizalom, coaching folyamat, Coaching határok nélkül, coaching konferencia, coaching módszertan, coaching szerződés, coaching-kerekasztal, coahcing, Csíkszentmihályi, család, csapat, csapatépítés, csapatmunka, csoport, csoportdinamika, csoportfolyamat, csoportos coaching, csoportszerepek, CSR, CV, defibrillátor, depresszió, design, DIADAL, dolgozó anyák, dolgozói elégedettség, duktor, e-learning, egészség, egészségmegőrző, ego, egyedi megoldások, egyensúly, elemzés, elköteleződés, emberi erőforrás, EMCC, empátia, English, erőforrás, Eric Berne, esélyegyenlőség, eszközök, etika, execution, Exkluzivitás, expat, férfi-nő, fókusz, Facebook, fejvadász, fejvadászat, feladatkezelés, felmérés, felvásárlás, figyelem, FLOW, fluktuáció, fluktuáció csökkentése, fogyatékkal élő, fogyatékkal élők, forrószék, Frank Bresser, GBL, GDP, gender, Generáció, gestalt, grafika, grafológia, GTD, gyes, hálózatkutatás, harmónia, hatékony szervezet, hatékonyság, headhunter, hitelesség, Hogan, home office, hot chair, hr, HR audit, HR bál, HR igazgató, HR projekt menedzsment, HR-es, HRCafe, HRM, hroscar, humánátvilágítás, ICF, identitás, improvizációs színház, informatikus, ingyen coaching, innováció, innovációs járulék, integráció, interferencia-létra, interim, interim management, interim menedzsment, intranet, iPhone, Iskola, IT, járulékok, jövő, jövő kutatás, jegyzetelés, Julia Foster-Turner, junior, Képzés, kézírás, kézírás elemzés, könyv, könyvbemutató, közös cél, közösségi hálózat, közösségi média, karakter, karrier, karrier coahcing, keresés, kiégés, Kirkpatrick, kiválasztás, kiválasztási módszer, kiválasztási stratégia, KKV, kodependencia, kommunikáció, kommunikációs szabályzat, kompetencia, konferencia, korfa, KPI, krízis, kreativitás, kulcsember, kulcsember kiválasztás, kulturális sokk, laikus defibrillátor, leépítés, Lean, legjobb csapat, legjobb munkahely, Legrand, life coaching, lojalitás, mérés, módszertan, módzsertan, magatartás, Mark Powell, market research, Marketing, maslow, MCC, megoldásközpontúság, megváltozott üzleti környezet, menedzsment, mentálhigiéné, mentális térkép, mentor, mesterkurzus, mobil, modelling, monitoring, motiváció, motivációs levél, motivátor, munka, munka-magánélet, munkaerõpiac, munkaerő, munkaerő felvétel, munkaerőpiac, munkahely, munkahelyi stressz, munkajog, munkanélküliség, munkaszerződés, munkatárs, munkavállaló, mystery consumer, mystery shopping, nők, nemi szerepek, NLP, non-verbális kommunikáció, nyitottság, ODWS, online, online marketing, online szervezet, optimization, organisation development, outplacement, pályázó, párkapcsolat, póker, partnerség, personal brand, personal branding, Ph.D., piac, piackutatás, pozitív, pozitív énkép, pozitív párbeszéd, próbavásárlás, prezentáció, probléma, profil, profit, projekt, projekt menedzsment, pszichodráma, pszichológia, részmunkaidő, recesszió, Referencia, referencia ellenőrzés, referencia levél, research, ROI, Sabbatical, sajátélmény, self branding, senior coach, social recruiting, stratéga, stratégia, stressz, stressz tolerancia, stresszinterjú, szívritmuszavar, szabályok, szabályzat, szakképzési hozzájáulás, szakmák, személyes diszfunkciók, személyes márka, személyiség, személyiség fejlődés, személyiségteszt, szerep, szerepcentrikus módszer, szerepcentrikus megoldás, szerepek, szerepjáték, szervezet, szervezetefejlesztés, szervezetfejlesztés, szervezeti diagnosztika, szervezeti kultúra, szervezeti kultúra mérés, szervezeti struktúra, szimbólum, szociális kívánatosság, szolgálati közlemény, sztrók, szupervízió, szupervizor, tárgyalás, Tárgyalástechnika, társadalmi felelősségvállalás, távmunka, történetmesélés, TA, tanácsadás, tanácsadó, tanácsadócégek, tapasztalati tanulás, team choaching, TED, TEDx, tehetség, teljesítmény előrejelzés, teljesítményértékelés, terápia, terjeszkedés a régióban, tervezés, testbeszéd, teszt, TM, tréner, tréning, tréningpiac, transaction-analisys, tranzakcióanalízis, twitter, USP, vállalati folyamatok, vállalati kultúra, vállalkozás, válság, változás, változásmenedzsment, várandósság, vélemény, versenytárselemzés, versenytárselemzés stratégia, vezetés, vezetés transzformáció, vezető, vezető kiválasztás, vezetői felelősség, vezetői identitás, viselkedés, viselkedés előrejelzés, vizualizálás, web2, webinárium, win-win, work-life balance, workshop, Y generáció |
|
|
|
|
|
|