Mozgásban vagyunk

Egész életemben nagyon élveztem a mozgást, különösen a táncot. A zenére történő ritmikus mozgás mindig a szívem csücske volt, az utóbbi időben azonban talán még közelebb kerültünk egymáshoz. Ennek, és egy nagyon kedves régi barátnőmnek köszönhetően eljutottam nem rég egy csodás órára, ahol felemelő élményben volt részem. Idegesen, fáradtan érkeztem, és energiával telve, feltöltődve távoztam. Biztosan te is táncoltál már ki magadból feszültséget, szomorúságot vagy örömöt? A mozdulatok energiája, kifejező ereje csodás hatalommal bír... nem csak a táncban, az életben is.

Neked mit jelent egy mozdulat? Egy finom rezzenés vagy egy határozott lépés? Nekem sokat elárulnak magamról, és másokról. A mozgás, mozdulat fontosságának kérdésében úgy gondolom, sokan osztozunk, még ha nem is figyeljük, használjuk tudatosan testünket arra, hogy pontos kifejezője legyen hangulatunknak, viszonyulásunknak, érzelmeinknek vagy akár szerepünknek.
Ezen a gondolat szálon elindulva, a táncos élményeimre és korábbi (részben Kiss György Ádámnál) improvizációs színházban eltöltött éveimre hagyatkozva úgy gondoltam, hogy egy szakmai önismeretet megcélzó tréningcsoport fókuszába beszéd helyett a mozgást, improvizációs kifejezésmódot, rajzot és a szimbólumokat helyezem.
Az ötlet igen hatékonynak bizonyult, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a résztvevők kevés kivételtől eltekintve nők voltak. Az első "érzelemábrázolásokat", szakmai dilemmák megmutatását követően olyan problémák, nehézségek kerültek felszínre, melyek szóban talán csak sok-sok beszélgetés során jelenhettek volna meg.
Szeretem a rajzokat és a szimbolikus eszközöket, mert bárki remekül le tudja írni általuk belső világát, érzéseit, történetét anélkül, hogy szembesülne a megnyílás igazi nehézségeivel, ami a mi kultúránkban a férfiak számára igazi kihívást jelent ezek nélkül a segítségek nélkül. A rajz és a szimbólumok itt is remekül működtek a csoportdiagnosztikában, melyről utána órákig tartó beszélgetéseket, elemzéseket lehetett folytatni, és nagy felismerések találtak gazdára egy-egy viselkedéssel, betöltött szereppel kapcsolatban.
Ha a mozdulataink tényleg ilyen sokat tesznek hozzá a kapcsolatainkhoz, az önismeretünkhöz, az életünkhöz, akkor miért használjuk őket ilyen tudattalanul, akár hányaveti módon? Hogyan kerülhetne méltó helyre az életünkben?
Ez egy sokszor felmerülő kérdés bennem mostanában, ezért nagyon örülnék, ha megosztanátok velem ezzel kapcsolatos tapasztalataitokat, gondolataitokat, ötleteiteket.