Assessment Center - újratöltve
|
| 2011.08.11. |
(Nincs hozzászólás) |
[szerző: ] |
Mikrohullám, lézer, atomenergia és Assessment Center. Csak kevesen tudják, hogy a kiválasztás e módszere és metodikája, mint általában a legtöbb dolog a világon, szintén a hadseregnek köszönheti létét. Valószínűleg azonban még a tájékozottak számára is újdonság, hogy ez az eszköz alapvetően német indíttatású és kifejezetten tanulságként jött létre, nem pedig egy fejlesztés civil szférás átirata.
Az első világháborút követően ugyanis a német szakemberek egy része, Dr. Simoneittal az élen kifejezetten a parancsnokok rossz kiválasztásában látta a német vereség okát és ezért kezdték meg a módszer bevezetését. Ezt vették át aztán a pszichológus Murray vezetésével az amerikaiak , mivel tapasztalataik azt mutatták, hogy a komoly felvételi eljárás nélkül felvett kémek nagy része rövid időn belül lebukik, vagy a stressz miatt. egyszerűen visszalép.
A második világháború alatt a CIA elődjénél, az OSS-nél szolgáló Murray módszere végül olyan sikeresnek bizonyult, hogy a háború után gyorsan elterjedt a civil szférában is. Emellett, mint általában minden pszichológiai mérőeljárás, az AC is ismeretlenségének köszönhette sikerét. Ez jellemzi Magyarországon is az AC-t, ahol jelöltként mind a mai napig csak kevesen vettek részt ilyen folyamatban. (Egy lehetséges kivétel a poligráf lehet, ahol épp az ismertség és a hiedelem okozza a rendszer működőképességét és magas megbízhatóságát – bár ez utóbbi mértékéről többen vitatkoznak.)
Az újszerűség és váratlanság fontos szerepet játszik ugyanis az effajta vizsgálatokban, mivel így a jelölteknek nincs idejük torzított és szépített viselkedésmódok kialakítására, majd végigjátszására, tehát valós képességeiket és kompetenciáikat mutatják. Ma már egyébként ritka az eredeti Murray-i mintáknak megfelelő, akár 3-5 napos AC – erre a magas költségek és a jelentkezők kímélése miatt sincs mód. Igaz, a módszert ma már nem is kémek és ügynökök kiválasztására használják – többnyire.
Mivel a HR szakmában szinte mindenki ismeri az AC-t, az elkövetkező cikksorozatban néhány érdekes szeletét világítanám és vitatnám meg az erre vállalkozókkal:
- érvényesség és megbízhatóság a XXI. században
- beépített ember pro és kontra
- tipikus feladatok
- kiknél használható
- új irányzatok
|
új hozzászólás küldése >>
Még nem érkezett hozzászólás!
| További bejegyzések a témakörben |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| Kérdezzen szakértőinktől |
 |
Nagy Andrea
Coaching - Tréning Humán források Munka-magánélet Szervezet-fejlesztés
Főszerkesztő
|
|
|
|
 |
Pekár Dóra
Humán források Szervezet-fejlesztés
Szakértő
|
|
|
|
 |
Schoner Vera
Humán források Munka-magánélet Szervezet-fejlesztés
Szakértő
|
|
|
|
 |
Tóth Tamás
Humán források Szervezet-fejlesztés
Szakértő
|
|
|
|
|
|
|
| Témakör - blog, forrószék |
|
álláshirdetés, álláskeresés, állásváltás, ár-érték, átláthatóság, átszervezés, átvilágítás, életrajz, énállapot, énmárka, értékek, értő hallgatás, önéletrajz, önbizalom, önismeret, új év, ügyfélkezelés, üzleti etika, üzleti intelligencia, 100 manager 1 napja, 2010, AC, Adaptive coaching, ajánló, ajánlattétel, akvárium gyakorlat, alapkő, Alkotói szabadság, alumni, apple, audit, bérgyártás, bértárgyalás, babysitter, belső kommunikáció, benchmark, bizonytalanság, blog, brand, BSC, buddhizmus, buddhizmzus, Bulgária, business coach, business coaching, cégeladás, cél, cafepdeia, cafepedia, change menedzsment, coach, coach iskolák, coach képzés, coachee, coachig, coaching, coaching bizalom, coaching folyamat, Coaching határok nélkül, coaching konferencia, coaching módszertan, coaching szerződés, coaching-kerekasztal, coahcing, Csíkszentmihályi, család, csapat, csapatépítés, csapatmunka, csoport, csoportdinamika, csoportfolyamat, csoportos coaching, csoportszerepek, CSR, CV, defibrillátor, depresszió, design, DIADAL, dolgozó anyák, dolgozói elégedettség, duktor, e-learning, egészség, egészségmegőrző, ego, egyedi megoldások, egyensúly, elemzés, elköteleződés, emberi erőforrás, EMCC, empátia, English, erőforrás, Eric Berne, esélyegyenlőség, eszközök, etika, execution, Exkluzivitás, expat, férfi-nő, fókusz, Facebook, fejvadász, fejvadászat, feladatkezelés, felmérés, felvásárlás, figyelem, FLOW, fluktuáció, fluktuáció csökkentése, fogyatékkal élő, fogyatékkal élők, forrószék, Frank Bresser, GBL, GDP, gender, Generáció, gestalt, grafika, grafológia, GTD, gyes, hálózatkutatás, harmónia, hatékony szervezet, hatékonyság, headhunter, hitelesség, Hogan, home office, hot chair, hr, HR audit, HR bál, HR igazgató, HR projekt menedzsment, HR-es, HRCafe, HRM, hroscar, humánátvilágítás, ICF, identitás, improvizációs színház, informatikus, ingyen coaching, innováció, innovációs járulék, integráció, interferencia-létra, interim, interim management, interim menedzsment, intranet, iPhone, Iskola, IT, járulékok, jövő, jövő kutatás, jegyzetelés, Julia Foster-Turner, junior, Képzés, kézírás, kézírás elemzés, könyv, könyvbemutató, közös cél, közösségi hálózat, közösségi média, karakter, karrier, karrier coahcing, keresés, kiégés, Kirkpatrick, kiválasztás, kiválasztási módszer, kiválasztási stratégia, KKV, kodependencia, kommunikáció, kommunikációs szabályzat, kompetencia, konferencia, korfa, KPI, krízis, kreativitás, kulcsember, kulcsember kiválasztás, kulturális sokk, laikus defibrillátor, leépítés, Lean, legjobb csapat, legjobb munkahely, Legrand, life coaching, lojalitás, mérés, módszertan, módzsertan, magatartás, Mark Powell, market research, Marketing, maslow, MCC, megoldásközpontúság, megváltozott üzleti környezet, menedzsment, mentálhigiéné, mentális térkép, mentor, mesterkurzus, mobil, modelling, monitoring, motiváció, motivációs levél, motivátor, munka, munka-magánélet, munkaerõpiac, munkaerő, munkaerő felvétel, munkaerőpiac, munkahely, munkahelyi stressz, munkajog, munkanélküliség, munkaszerződés, munkatárs, munkavállaló, mystery consumer, mystery shopping, nők, nemi szerepek, NLP, non-verbális kommunikáció, nyitottság, ODWS, online, online marketing, online szervezet, optimization, organisation development, outplacement, pályázó, párkapcsolat, póker, partnerség, personal brand, personal branding, Ph.D., piac, piackutatás, pozitív, pozitív énkép, pozitív párbeszéd, próbavásárlás, prezentáció, probléma, profil, profit, projekt, projekt menedzsment, pszichodráma, pszichológia, részmunkaidő, recesszió, Referencia, referencia ellenőrzés, referencia levél, research, ROI, Sabbatical, sajátélmény, self branding, senior coach, social recruiting, stratéga, stratégia, stressz, stressz tolerancia, stresszinterjú, szívritmuszavar, szabályok, szabályzat, szakképzési hozzájáulás, szakmák, személyes diszfunkciók, személyes márka, személyiség, személyiség fejlődés, személyiségteszt, szerep, szerepcentrikus módszer, szerepcentrikus megoldás, szerepek, szerepjáték, szervezet, szervezetefejlesztés, szervezetfejlesztés, szervezeti diagnosztika, szervezeti kultúra, szervezeti kultúra mérés, szervezeti struktúra, szimbólum, szociális kívánatosság, szolgálati közlemény, sztrók, szupervízió, szupervizor, tárgyalás, Tárgyalástechnika, társadalmi felelősségvállalás, távmunka, történetmesélés, TA, tanácsadás, tanácsadó, tanácsadócégek, tapasztalati tanulás, team choaching, TED, TEDx, tehetség, teljesítmény előrejelzés, teljesítményértékelés, terápia, terjeszkedés a régióban, tervezés, testbeszéd, teszt, TM, tréner, tréning, tréningpiac, transaction-analisys, tranzakcióanalízis, twitter, USP, vállalati folyamatok, vállalati kultúra, vállalkozás, válság, változás, változásmenedzsment, várandósság, vélemény, versenytárselemzés, versenytárselemzés stratégia, vezetés, vezetés transzformáció, vezető, vezető kiválasztás, vezetői felelősség, vezetői identitás, viselkedés, viselkedés előrejelzés, vizualizálás, web2, webinárium, win-win, work-life balance, workshop, Y generáció |
|
|
|
|
|
|