Témakör: kreativitás

Állítólag nem kell messzire mennünk a kreatív megoldásokért. A nyugati világban dívik egy mondás, miszerint ha valaki mögötted ment be a forgóajtón, de előtted lépett ki, az magyar. Itthon is sokszor tapasztalhatjuk a kreativitásnak nevezett „sport” előnyeit és árnyoldalait egyaránt. Sokszor gondoljuk úgy, hogy Istenadta tehetségünk és kreativitásunk bizonyos szempontból kiemel minket a nagyvilág masszájából és más nemzetekkel szemben különlegessé tesz minket, magyarokat. Tágabb értelemben véve, üzleti kultúrák, nemzetkarakterológiák összevetésekor sokszor olvasható, hogy egy cégcsoporton belüli nyugati és magyar munkavállalók közötti egyik jelentős különbség, hogy az utóbbi ötletes, kevésbé szabálykövető, ezzel összhangban a kollektivizmussal szemben az individualizmust részesíti előnyben. Más szóval önálló és kreatív. Még „másabb” szóval önzőbb és az egyéni érdekeit a közösséggel szemben sokkal jobban előnyben részesíti, mint nyugati kollégája.

A mai magyar társadalmi érzékenység egyik jellegzetes lakmuszpapírja a bevásárló központban fogyatékosoknak fenntartott helyen parkoló felsővezetői céges nagy autó. Ugyanakkor a szociálisan érzékeny médiumok, politikai és gazdasági szereplők gyakran hívják fel a figyelmet arra, hogy a fogyatékkal élők foglalkoztatottsága profit és karrier mindenhatóságában hívő társadalmunkban mennyire nem rendezett. Kényes és nehéz kérdés: mi a fogyatékkal élők valós értéke a munkaadók számára? Az a vezető, aki nagy lendülettel leparkol a fogyatékosnak fenntartott helyen, vajon felfigyelt-e arra, hogy az ország lakosságának mintegy 5%-a tartozik a fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek közé? Közülük alkalmazott-e ő személyesen bárkit? Van-e annyi társadalmi érzékenység a magyarországi munkaadóknál, hogy felmérjék e felelősség valós súlyát, vagy inkább a fogyatékkal élők alkalmazásának PR értékét, gazdasági és pályázati előnyét látja?