Munkanélküliség a kézírásban
|
A gazdasági világválság miatt sokan állás nélkül maradtak, és még többen vannak azok, akiknek kétségessé vált munkahelyének biztonsága. A munkahely elvesztése sok ember számára egzisztenciájának veszélybe kerülését, vagyonának, megtakarításának felélését, eladósodását jelenti. A dolgozni akaró, valahová tartozni kívánó, magát hasznosnak érezni akaró embert a munkanélküliség lelkileg is rendkívül megviseli. A legrosszabb, amikor az elbizonytalanodás, az önbizalom, a jövőbe vetett hit elvesztése a céltalanság kialakulását eredményezi.
Vannak-e ennek, a lelkünket erősen érintő helyzetnek, látható jelei a kézírásunkban?
A kézírás valójában agyunk működésének kivetülése a papírra. Habár az íráshoz a kezünket használjuk, valójában az agyunkkal írunk. Ezért is mondják, hogy az írás valójában agyírás, nem kézírás. Ez annál is inkább igaz, mivel a kézírásunkat a központi idegrendszerünk vezérli. Agyunk minden bennünket ért, személyiségünket jelentősen befolyásoló eseményt rögzít, és ezek kézírásunkban is megmutatkoznak változások formájában.
A fentiek alapján elmondható, hogy a munkahely elvesztése következtében fellépő, személyiségünket érő impulzusoknak látható jelei vannak kézírásunkon is. A munkanélküli ember írása nyomatéktalan, ami a bizonytalanságot, kilátástalanságot mutatja. Az írástömb nagy mérete, a szűk margók, vagy azok hiánya szintén a bizonytalanságról, a kiegyensúlyozatlanságról, az elégedetlenségről beszél. A sorok egyenetlen formája, változó iránya, a sortávolságok egyenetlensége, esetleg a sorok összeakadása is ugyanezt a belső érzést tükrözi. A változó szótávolságok, betűméretek, a betűk kiegyensúlyozatlan dőlése mind-mind a bizonytalanság, a pesszimizmus árulkodó jelei. A munkahely elvesztésének hatása leginkább az oválok alakján mutatkozik meg különböző deformációk formájában. Az „a” a leginkább árulkodó betű, én-kép betű. Megmutatja mekkorának, milyennek érezzük magunkat, mennyire vagyunk nyitottak, milyen a viszonyunk a munkához. A munkáját elvesztett ember szűk „a” betűvel ír, ami a szorongásról, kilátástalanságról árulkodik. Az „i” betű az önértékelést mutatja, mely sérülése szintén ezt a súlyos lelkiállapotot tükrözi.
Ha ilyen jeleket fedezünk fel egy kézírásban, az értékes iránymutató lehet a személyes találkozó kérdéseinek összeállításában, a tanácsadás irányításában.
|
Új hozzászólás küldése >>
Pusztai Anett
Kedves Erzsébet,
A munkanélküli ember érthetően szorong és bizonytalan. Ha Ön ezt látja is a kézírásában, ez miben segíti Önt? Hogyan változtathat ez a személyes találkozó kérdéseinek összeállításában?
| További bejegyzések a témakörben |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| Témakör - blog, forrószék |
|
álláshirdetés, álláskeresés, állásváltás, ár-érték, átszervezés, átvilágítás, életrajz, énállapot, értékek, értő hallgatás, önéletrajz, önbizalom, önismeret, új év, üzleti etika, üzleti intelligencia, 100 manager 1 napja, Adaptive coaching, ajánló, ajánlattétel, akvárium gyakorlat, alapkő, apple, audit, bérgyártás, bértárgyalás, babysitter, benchmark, blog, brand, BSC, buddhizmus, Bulgária, business coach, business coaching, cégeladás, cél, cafepedia, change menedzsment, coach, coach iskolák, coach képzés, coachee, coaching, coaching bizalom, coaching folyamat, coaching konferencia, coaching módszertan, coaching szerződés, coaching-kerekasztal, coahcing, conference, Csíkszentmihályi, család, csapat, csapatmunka, csoport, csoportdinamika, csoportfolyamat, csoportos coaching, csoportszerepek, CSR, defibrillátor, design, DIADAL, dolgozó anyák, duktor, e-learning, egészség, egészségmegőrző, ego, egyedi megoldások, egyensúly, elköteleződés, emberi erőforrás, EMCC, English, Eric Berne, esélyegyenlőség, execution, Exkluzivitás, expat, férfi-nő, fejvadász, fejvadászat, felmérés, felvásárlás, FLOW, fluktuáció, fluktuáció csökkentése, fogyatékkal élő, fogyatékkal élők, forrószék, GBL, GDP, gender, Generáció, gestalt, grafológia, gyes, hálózatkutatás, harmónia, hatékony szervezet, headhunter, home office, hr, HR audit, HR bál, HR Cafe, HR igazgató, HR projekt menedzsment, HR-es, HRM, hroscar, humánátvilágítás, ICF, identitás, improvizációs színház, informatikus, ingyen coaching, innováció, integráció, interferencia-létra, interim, interim management, interim menedzsment, iPhone, IT, Julia Foster-Turner, junior, kézírás, kézírás elemzés, könyv, könyvbemutató, közös cél, karakter, karrier coahcing, kiválasztás, kiválasztási módszer, kiválasztási stratégia, KKV, kodependencia, konferencia, korfa, KPI, kreativitás, kulcsember, kulcsember kiválasztás, kulturális sokk, leépítés, legjobb csapat, legjobb munkahely, life coaching, lojalitás, management, market research, Marketing, maslow, MCC, megváltozott üzleti környezet, menedzsment, mentális térkép, mentor, mesterkurzus, mobil, modelling, monitoring, motiváció, motivációs levél, motivátor, munka, munka-magánélet, munkaerõpiac, munkaerő, munkaerő felvétel, munkaerőpiac, munkahelyi stressz, munkajog, munkanélküliség, munkaszerződés, munkatárs, munkavállaló, mystery consumer, mystery shopping, nők, nemi szerepek, NLP, ODWS, online, online marketing, online szervezet, optimization, organisation development, outplacement, pályázó, personal branding, Ph.D., piackutatás, pozitív, pozitív párbeszéd, próbavásárlás, probléma, profil, profit, projekt, pszichodráma, részmunkaidő, recesszió, Referencia, referencia ellenőrzés, referencia levél, ROI, sajátélmény, self branding, senior coach, social recruiting, stratéga, stratégia, szakmák, személyiség, személyiség fejlődés, személyiségteszt, szerepjáték, szervezet, szervezetfejlesztés, szervezeti diagnosztika, szervezeti kultúra, szervezeti kultúra mérés, szervezeti struktúra, szimbólum, szociális kívánatosság, sztrók, szupervízió, szupervizor, Tárgyalástechnika, társadalmi felelősségvállalás, távmunka, TA, tanácsadó, tanácsadócégek, tapasztalati tanulás, team choaching, tehetség, teljesítmény előrejelzés, teljesítményértékelés, terápia, terjeszkedés a régióban, testbeszéd, teszt, tréner, tréning, transaction-analisys, tranzakcióanalízis, twitter, USP, vállalati folyamatok, válság, változás, változásmenedzsment, várandósság, vélemény, versenytárselemzés, versenytárselemzés stratégia, vezetés, vezetés transzformáció, vezető kiválasztás, vezetői felelősség, vezetői identitás, viselkedés előrejelzés, web2, win-win, work-life balance, workshop |
|
|
|
|
|
|