Tanácsadócégek kálváriája 2009
|
Amikor egy szolgáltatócég bevétele látványosan megcsappan, annak a hátterében vagy az áll, hogy az ügyfelek a szolgáltatást egyáltalán nem, vagy nagyon nyomott áron vásárolják meg. Ebben a pillanatban a szolgáltatócégnél kapacitáskihasználtság jelentkezik, ami többletköltségeket ró a vezetők nyakába, amitől igyekeznek megszabadulni. A szolgáltatóiparban a költségcsökkentés népszerű eszköze az elbocsátás, hiszen talán a változó költségek legnagyobb költségeleme a bér és annak járulékai. Elbocsátással ez a költség csökken. Ezt követik sorrendben a béren kívüli juttatások, illetve az alvállalkozói díjak és a marketing költségek elemei. A fix költségek közül a legmagasabb általában az iroda bérleti díja, aminek a csökkentése szintén az első lehetőségek között van, amennyiben azt a szerződés akkor, amikor a bérlő szeretné, azt engedi.
Egy szolgáltatócég legértékesebb és ezért legfontosabb tőkéje az, amitől az elbocsátás során megszabadul. Ezt követően olyasmit árul, ami nincs, vagy nem olyan minőségben, amit kommunikál. Vagyis előbb utóbb nem tud teljesíteni. A kör ezzel bezárul. A cég megszűnik. Ez történt sokakkal a humán szolgáltatások és a vállalati tanácsadás egyéb szegmenseiben is az elmúlt évben. Volt azonban, aki másként gondolkodott és a felszabadult időt, energiát és kapacitást olyasmire fordította, mint pontosabb erőforrás allokációra, új szolgáltatások fejlesztésére, az üzleti folyamatok és az emberek további fejlesztésére, az másokkal ellentétben sikeres beruházást hajtott végre. Ez persze csak úgy sikerülhetett, hogy elvégezte a házi feladatát, vagyis a folyamatot saját maga és a piac elemzésével kezdte. Ez a lépés a sikerhez elengedhetetlen volt. Az mára bizonyosságot nyert, amiről a válság kezdeti időszakában cikket is írtam.
Az biztos, hogy egy ilyen sikeres reorganizációs folyamatot a tulajdonosi szintű támogatás mellett összehangolt csapatmunkával, igen eröltetett menetben és nem kis anyagi ráfordítással kellett támogatni. Nos, ilyen egy berházás természete. Azok, akik ezt felismerték és a nehéz időket túlélték, azoknak gratulálunk, azok akiknek ez nem sikerült, azok reméljük, hogy tanultak belőle és máskor, máshol kamatoztathatják tapasztalataikat. A kérdés csak az: 2010-ben érdemes-e hozzájuk fordulni tanácsért?
|
Új hozzászólás küldése >>
Dr. Németh Zoltán - http://www.enetha.com
Szia!
Nagyon aktuális kérdést feszegetsz. Talán érdemes még tovább is menni a gondolatokkal.
Vajon mi lett azokkal akik elhagyták ezeket a cégeket?
Szerintem sokak új hajót építettek (más típusú extrákkal), ami érdekes folyamatokat indíthat be. A kis cégek mindig lendületet hoznak, innovációt jelentenek, ami újabb gond a nagy, klasszikus szolgáltatóknak (ezek a hajók nehezebben fordulnak). Ráadásul az árakra is inkább nyomás helyeződik ez által.
Ilyenkor ügyfélek lenni a jó. Újabb szolgáltatók és még alacsonyabb árak, ráadásul kínálati piacon.
Inkább én is ügyfél szeretnék lenni.
nemethzoltan
Vojnits Bálint - Szakértőnk adatlapja
Kedves Zoltán!
Van olyan legénység, aki távozott azokról a hajókról, amik kormányosaiban hitüket vesztették.
A kérdés az, melyik hajóra és hogyan szállnak majd fel.
Saját hajók? Bármit meg lehet pénzért vásárolni. Egy valamit kivéve: a szervezet kultúráját és a hatékonyságot! Ehhez viszont kevesen értenek. Miért? Mert ez a legnehezebb feladat. Ezt a tudást sem adják ingyen.
És csak remélem, hogy a süllyedő hajókat elhagyó legénység nem csak az "ingyen vacsorára" éhes kóbor ebek táborát növeli.
Dr. Németh Zoltán - http://www.enetha.com
Egyetértek az "eb" hasonlattal, talán a válság orrtisztító hatása ezt a "váladékot" is kisöpri, hogy újra tiszta legyen a lélegzet :-)
nemethzoltan
kurdiferenc - http://allas.pannonwork.hu
Kedves Zoltán és Bálint! Az általatok felvetett hasonlattal élek: a mi hajónkat 21 éve bocsátották vízre kollégáim. A "hajónk" akkoriban csak egy kis lélekvesztő volt, de hosszú évek kitartó, elkötelezett munkájával mostanra már egy kisebb "flotta" épült ki. A flotta teljesen összehangoltan közlekedik a vizeken, hiszen ugyanaz a kormányos-testület irányítja az összes hajót, ráadásul igen hatékonyan. Az évek során a hajókra ragadt (vagy szándékosan rájuk szerelt) sallangokat a jelenlegi gazdasági "vihar" letisztította, természetesen a legfontosabb elemek (kulcspozíciók) megmaradtak a hajókon. Más hajókról egyetlen "menekültet" vettünk fel, akit sikerrel építettünk be egy "lyukas" területre. Így értük el azt, hogy a viharos időjárás nem hogy lelassította volna a flottát, hanem még növelte is a hatékonyságát (állandó sebesség -árbevétel- mellett!!!).
Ami a piacot és a nyomott árakat illeti: a piac tisztulásának én kifejezetten örülök (még ha nem is leszek ettől szimpatikus néhányak szemében). A nyomott árakkal a szolgáltatók azt érik el, hogy nem rögtön mennek tönkre, hanem majd kicsit később. Nyomott árakon kisebb az árrés (fedezet), amiből lehetetlen fejleszteni a szervezetet, a szolgáltatást, nem marad marketingre, innovációra, stb-stb., és előbb-utóbb a kulcsemberek is megunják a kínlódást...
Menekülési útvonal? Nekünk az innováció (szolgáltatás-fejlesztés) "jött be", és persze az állandó kommunikáció az ügyfélkörrel (de ez már marketing-kérdés).
Üdvözlettel,
Kurdi Ferenc
Szombati Orsolya - http://www.profonte.hu
Abból a szempontból érint ez a téma minket is, hogy 2009-ben és 2010-ben valamivel kevesebb megbízást kaptunk, mint az előző években.
Ezen azonban nem csodálkozunk, hiszen, a tréning, amivel mi foglalkozunk, tipikusan azok közé a területek közé tartozik, melyeket előként vágnak meg, ha költségcsökkentésről van szó.
Azonban mi árat nem csökkentettük, (bár emelni sem emeltünk, ez igaz.) Így áll szándékunkban a saját szellemi termékünket védeni. Volt persze olyan érdeklődőnk, ki csak kb 50%-os árat tudott volna fizetni a tréningért, de ennyiért mi nem vállaltuk el. (A konkurencia viszont igen). Ez persze hosszú távon nem nekünk lesz probléma, hanem inkább a versenytársunknak, aki később majd csak nagy nehézségek árán tudja visszavinni a szolgáltatásai árát a normál szintre - ha egyáltalán tudja...
Létszám tekintetében 2009-ben eggyel, 2010-ben pedig kettő fővel vagyunk többen - tehát mi "bővültünk" is egy picikét. Az utóbbi másfél évet és a "lekötetlen" kapacitásainkat mi a PR-nak és az online marketingnek szenteltük. Egyfelől elkezdtünk stratégiai partnerségeket építeni, és a cég nevét jobban elhinteni a köztudatba, főként színvonalas és tartalmas szakmai cikkekkel. Másfelől megtanultunk ügyesebben bánni a költségeinkkel: a nyomtatott média helyett az online marketing adta -sokszor ingyenes, vagy kis költséggel járó- lehetőségeket használjuk ki cégünk népszerűsítésére.
Szombati Orsolya - http://www.profonte.hu
Elnézést, a megszólítás lemaradt.
Szóval: Kedves Bálint!
(Wordben írtam meg a véleményem, és most láttam csak, mikor bemásoltam ide, és megjelent az oldalon, hogy a megszólítás valahogy lemaradt. Ne haragudj, nem volt szándékos.)
| További bejegyzések a témakörben |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| Kérdezzen szakértőinktől |
 |
Bezzeg Szilvia
Coaching - Tréning Humán források Munka-magánélet
Szakértő
|
|
|
|
 |
Diós Edit
Coaching - Tréning Humán források
Rovatvezető
|
|
|
|
 |
Füzér Gábor
Coaching - Tréning Humán források Szervezet-fejlesztés
Szakértő
|
|
|
|
 |
Kollár Anna
Coaching - Tréning Humán források Szervezet-fejlesztés
Szakértő
|
|
|
|
 |
Schoner Vera
Humán források Munka-magánélet Szervezet-fejlesztés
Szakértő
|
|
|
|
|
|
|
| Témakör - blog, forrószék |
|
álláshirdetés, álláskeresés, állásváltás, ár-érték, átláthatóság, átszervezés, átvilágítás, életrajz, énállapot, énmárka, értékek, értő hallgatás, önéletrajz, önbizalom, önismeret, új év, ügyfélkezelés, üzleti etika, üzleti intelligencia, 100 manager 1 napja, 2010, AC, Adaptive coaching, ajánló, ajánlattétel, akvárium gyakorlat, alapkő, alumni, apple, audit, bérgyártás, bértárgyalás, babysitter, belső kommunikáció, benchmark, bizonytalanság, blog, brand, BSC, buddhizmus, buddhizmzus, Bulgária, business coach, business coaching, cégeladás, cél, cafepdeia, cafepedia, change menedzsment, coach, coach iskolák, coach képzés, coachee, coachig, coaching, coaching bizalom, coaching folyamat, Coaching határok nélkül, coaching konferencia, coaching módszertan, coaching szerződés, coaching-kerekasztal, coahcing, Csíkszentmihályi, család, csapat, csapatépítés, csapatmunka, csoport, csoportdinamika, csoportfolyamat, csoportos coaching, csoportszerepek, CSR, CV, defibrillátor, depresszió, design, DIADAL, dolgozó anyák, dolgozói elégedettség, duktor, e-learning, egészség, egészségmegőrző, ego, egyedi megoldások, egyensúly, elemzés, elköteleződés, emberi erőforrás, EMCC, empátia, English, erőforrás, Eric Berne, esélyegyenlőség, eszközök, etika, execution, Exkluzivitás, expat, férfi-nő, fókusz, Facebook, fejvadász, fejvadászat, feladatkezelés, felmérés, felvásárlás, figyelem, FLOW, fluktuáció, fluktuáció csökkentése, fogyatékkal élő, fogyatékkal élők, forrószék, Frank Besser, GBL, GDP, gender, Generáció, gestalt, grafika, grafológia, GTD, gyes, hálózatkutatás, harmónia, hatékony szervezet, hatékonyság, headhunter, hitelesség, Hogan, home office, hot chair, hr, HR audit, HR bál, HR igazgató, HR projekt menedzsment, HR-es, HRM, hroscar, humánátvilágítás, ICF, identitás, improvizációs színház, informatikus, ingyen coaching, innováció, innovációs járulék, integráció, interferencia-létra, interim, interim management, interim menedzsment, interjú, intranet, iPhone, IT, járulékok, jövő, jövő kutatás, jegyzetelés, Julia Foster-Turner, junior, kézírás, kézírás elemzés, könyv, könyvbemutató, közös cél, közösségi hálózat, közösségi média, karakter, karrier, karrier coahcing, keresés, Kirkpatrick, kiválasztás, kiválasztási módszer, kiválasztási stratégia, KKV, kodependencia, kommunikáció, kommunikációs szabályzat, kompetencia, konferencia, korfa, KPI, krízis, kreativitás, kulcsember, kulcsember kiválasztás, kulturális sokk, laikus defibrillátor, leépítés, Lean, legjobb csapat, legjobb munkahely, Legrand, life coaching, lojalitás, mérés, módszertan, módzsertan, magatartás, Mark Powell, market research, Marketing, maslow, MCC, megoldásközpontúság, megváltozott üzleti környezet, menedzsment, mentálhigiéné, mentális térkép, mentor, mesterkurzus, mobil, modelling, monitoring, motiváció, motivációs levél, motivátor, munka, munka-magánélet, munkaerõpiac, munkaerő, munkaerő felvétel, munkaerőpiac, munkahely, munkahelyi stressz, munkajog, munkanélküliség, munkaszerződés, munkatárs, munkavállaló, mystery consumer, mystery shopping, nők, nemi szerepek, NLP, non-verbális kommunikáció, nyitottság, ODWS, online, online marketing, online szervezet, optimization, organisation development, outplacement, pályázó, párkapcsolat, póker, partnerség, personal brand, personal branding, Ph.D., piac, piackutatás, pozitív, pozitív énkép, pozitív párbeszéd, próbavásárlás, prezentáció, probléma, profil, profit, projekt, projekt menedzsment, pszichodráma, pszichológia, részmunkaidő, recesszió, Referencia, referencia ellenőrzés, referencia levél, research, ROI, sajátélmény, self branding, senior coach, social recruiting, stratéga, stratégia, stressz, stressz tolerancia, stresszinterjú, szívritmuszavar, szabályok, szabályzat, szakképzési hozzájáulás, szakmák, személyes diszfunkciók, személyes márka, személyiség, személyiség fejlődés, személyiségteszt, szerep, szerepcentrikus módszer, szerepcentrikus megoldás, szerepek, szerepjáték, szervezet, szervezetefejlesztés, szervezetfejlesztés, szervezeti diagnosztika, szervezeti kultúra, szervezeti kultúra mérés, szervezeti struktúra, szimbólum, szociális kívánatosság, sztrók, szupervízió, szupervizor, tárgyalás, Tárgyalástechnika, társadalmi felelősségvállalás, távmunka, történetmesélés, TA, tanácsadás, tanácsadó, tanácsadócégek, tapasztalati tanulás, team choaching, TED, TEDx, tehetség, teljesítmény előrejelzés, teljesítményértékelés, terápia, terjeszkedés a régióban, tervezés, testbeszéd, teszt, tréner, tréning, tréningpiac, transaction-analisys, tranzakcióanalízis, twitter, USP, vállalati folyamatok, vállalati kultúra, vállalkozás, válság, változás, változásmenedzsment, várandósság, vélemény, versenytárselemzés, versenytárselemzés stratégia, vezetés, vezetés transzformáció, vezető, vezető kiválasztás, vezetői felelősség, vezetői identitás, viselkedés, viselkedés előrejelzés, vizualizálás, web2, webinárium, win-win, work-life balance, workshop, Y generáció |
|
|
|
|
|
|